Öblögessek a borral a számban?

borudvar borkereskedés, borblog, borbolt, borfogyasztás szabályai, borházhozszállítás

“Az ember nemcsak issza a bort, szagolja, megfigyeli, ízleli, kortyolgatja és – beszél róla”
VII. Edward

Meg kell-e lötykölni a bort a szánkban mielőtt lenyelnénk?

A borkóstolás határozottan veszít romantikus vonzerejéből, ha valaki lötyköli vagy rágja a szájában tartott bort.

A borban háromféle íz fordulhat elő: édes, keserű és savanyú. A kóstolás legfontosabb aspektusa a bor illatának beszívása. Egy átlagos ember több mint kétezerféle illatot képes érezni a borban. A „lötykölés”- vagyis a levegő bevitele a szájüregbe – valójában „kémény-effektust” idéz elő, vagyis borpárát juttat a szaglóidegekhez. A lötykölés másik oka, hogy minden ízlelőbimbónkra jusson bor. Emlékezzünk rá, hogy egy átlagos embernek 5000 ízlelőbimbója van! Miután megnézték a bor színét és beszívták az illatát – vegyenek a szájukba bort, majd tartsák bent legalább három másodpercig.

Vannak olyan szakértők, akik szerint legalább 15-20 másodpercig kell a szánkban tartani a bort. Ebben a szakaszban mikor a szájüregünkben, az ízlelőmimbók között van a bor érezhetjük a fizikai érzeteket is: a bor hőmérsékletét, a bor viszkozitását, a bor tannintartalmat, és a bor alkoholtartalmát. Természetesen mindenki más és más ingerküszöbbel érzékeli ezeket az érzeteket, ám az ízlelési folyamat alatt mindenki el tudja dönteni ízlik-e neki a bor vagy sem.

Ízlelés

Sok ember számára a bor ízlelése egyet jelent azzal, hogy kortyol egyet belőle, majd rögtön le is nyeli. Szerintünk ez nem ízlelés. Az ízlelés valami olyan dolog, amelyet az ízlelőbimbóinkkal végzünk. Ízlelőbimbók mindenhol vannak a szájüregben (egy átlagembernek 5000 ízlelőbimbója van) a nyelvünk mindkét oldalán, alul a nyelvcsúcson, sőt hátul a garatunknál is. Ha követjük az emberek többségét, akkor mi kortyintunk egyet – és kikerüljük az összes fontos ízlelőbimbót.

Miután egyszer megízleltük a bort, dőljünk hátra egy pillanatra és ízlelgessük a szánkban a bor ízét. Gondoljunk az előbb megtapasztalt ízekre, majd benyomásaink rendezését segítendő, tegyük fel magunknak a következő kérdéseket:

Könnyű, közepes, vagy testes a bor?

Fehérborok esetében: Milyen volt a savassága? Nagyon alacsony, éppen jó vagy túl sok a bor savassága?
Vörösborok esetében: Túl erős fanyar a bor tannin tartalma? Kellemes? Vagy kevés van belőle?
Melyik a legerősebb komponens a borban? (A maradék cukor, a gyümölcs, a sav, a tannin?)
Mennyi ideig maradt meg a bor komponenseinek összhangja? (10 másodperc, 1 perc, stb.)
Szerintünk megérte- e a bor az árát?
Fogyasztásra kész-e már a bor?

Miért palackozzák a borokat olyan sokféle alakú üvegbe?

A palack alakja, súlya, színe, mérete arra a bizonyos történelmi területre utal, ahonnan származik.

Néhány példa:
Rizling – nyújtott borospalack
Sauvignon blanc – bordeaux-i stílusú borospalack
Chardonnay – burgundi borospalack
Pinot Noir – burgundi borospalack
Cabernet Sauvignon és Merlot – burgundi stílusú borospalack
Champagne – súlyosabb és erősebb borospalackok kellenek, melyek ellenállnak a nagy nyomásnak.

A legtöbb rosét átlátszó üvegben árulják, hogy így csábítsák vásárlásra a nézelődőt. A borok többségét azonban sötétbarna, sárga, vagy zöld borosüvegben árulják, mivel ezek megszűrik a napfényt. Minden érlelésre méltó bort benyomott talprésszel készült palackba töltenek, melyet „purat”-nak neveznek. Az üledék – különösen az öreg vörösboroknál – ide rakódik le.

Utolsó cikkünk a bor felnyitás utáni eltarthatóságára ad választ, és a bor kéntartalmáról is elárulunk egy kis érdekességet!

borudvar
borudvar

Mi, a Borudvar elkötelezettek vagyunk a magyar borok, borvidékek mellet, ezért igyekszünk a legmagasabb minőségű fehér bor, vörös bor, aszúbor, párlat, édesség és delikátesz termékeket elérhetővé tenni vevőinknek. Nekünk ez hivatás! Hisszük, hogy a borok, konyakok, pálinkák, borok, csokoládék, desszertek szebbé teszik az életet.

Vélemény, hozzászólás?